KRISZTINAEROBIC NŐI MOZGÁS és RELAX MASSZÁZS SZOBA SZEGEDEN

Zenés gimnasztika, gerinctorna, kezdőknek, túlsúlyproblémával küzdőknek egyénileg és párban. Az edzést igényelheted a tornaszobában, otthonodban vagy a szabadban is! Helyszín: SZEGED ŐSZ UTCA elején lévő tornaszoba. Érdeklődni lehet: 20/520-7526

Táplálkozási alaptanácsok minden fogyni vágyónak

Alaptanácsok:

Ahhoz, hogy valóban egészséges életmódot élj elengedhetetlen összehangolnod a helyes táplálkozást és a testmozgást.

Heti minimum 3x1 óra sportolás ajánlott a látványosabb sikerhez! Fontos a napi 5-6- szori étkezés is, ami először soknak tűnhet (pedig sportolók esetében ez napi 7 is lehet!) A szervezetednek folyamatos táplálék utánpótlásra van ugyanis szüksége a megfelelő működéshez.

Ha pedig azt hinnéd jó, ha naponta 1-2-szer jóllaksz tévedsz, ezzel csak azt éred el, hogy szervezeted próbál majd raktározni a következő étkezésig.

Hozzá kell szoktatni a szervezetedet a folyamatos és mérsékletes táplálkozáshoz. Nem akkor kell tehát enni amikor megéhezel, hanem amikor eljön az ideje! Rendszeresen ugyanabban az időpontban kell étkezni, mivel így szervezeted nem kezd el raktározni, mert úgyis "tudja", hogy kapni fog Vigyor

A másik fontos dolog, hogy nem jóllakottságig kell enni. Eleinte talán kevésnek érezheted az így elfogysztott ételmennyiséget, főleg akkor, ha kétségbeesve fogyni próbálsz. 

Az pedig hazugság, hogy a diéta alatt nem lesz éhségérzeted! Lesz, de ez nem azt jelenti (ha jól felépített étkezést követsz), hogy szervezeted ne kapna meg minden fontos tápanyagot. Kissé éhes is maradhatsz egy-egy étkezés között.

A jól felépített étrenden azt értem, odafigyelsz hogy változatosan egyél, felépíted tudatosan az arányokat és nem este munka/iskola után esel neki a hűtőnek és eszel ki belőle mindent, amit csak találsz Vigyor

Lefekvés előtt 4 órával már nem tanácsos étkezned!

Diétáról általában:

Nehéz megmondani, kinek mi tűnik jó választásnak a diéta fajták rengetegében. A lényeg, hogy hosszú távú módszert válassz, mellyel életmódszerűen, azaz nem csak kúraszerűen, hanem életmódként élhetsz.

Rövid távon ugyanis valóban látványos, nagyszerű karcsúsodást produkálnak a mai fogyókúrák. De mit tudunk, mit látunk azokról, akiknek ez hosszú távon sikerült? Nagyrészt még több kilót is magukra szedtek, mint amennyit leadtak korábban. A fogyás depresszív időszakát megbosszulandó, visszatérnek korábbi életmódjukhoz.

A jó választás az életmódváltozás. Semmilyen kampányjellegű módszer nem hoz tartós eredményt. A jó választás pedig az agyban kezdődik. Már ott, amikor eldöntöd, hogy nem akarsz többé túlsúlyoddal betegeskedni, és egyszer s mindenkorra könnyebb, egészségesebb életre váltasz. Ez pedig nem csak táplálkozás kérdése: van benne egy kis mozgás, egy kis relaxálás, több alvás – szóval úgy néz ki, hogy “kicsit” át kell hozzá formálnod a mindennapokat.

Ha nem két hét alatt akarsz 10 kilótól megválni, jó úton jársz. Az eredményes fogyás heti kábé fél kilótól szabadít meg. Lassan, de kitartóan lehet igazán maradandó változást felmutatni. Ebben nem az önsanyargatós módszer kap szerepet, hanem a lassabb: a kevesebb mennyiségű reggeli, ebéd, vacsora. Tehát csökkentsd a bevitt kalóriát, és figyelj oda, milyen minőségű ételeket eszel!

Nem mindegy, mit eszel – még akkor sem, ha abból nagyon keveset. Egyél naponta többször keveset! Aki fogyni akar, s közben korog a gyomra, módfelett dühössé, keserűvé – mai szóval frusztrálttá – válik, ha éheznie kell. Éhes vagy, ám nem ehetsz, ráadásul nem azt, amit igazából annyira kívánsz… kész kudarc. Többször, keveset, hogy ne érezz komoly éhséget.

Ellenben foglalkozz azzal is, hogy kevesebb legyen a lisztes, cukros, zsíros, illetve szokj rá a nyers salátára, a gyümölcsökre – a megfelelő napszakban, a megfelelő időben. Étkezés előtt egy órával gyümölcsöt, s ezt főleg délelőtt. Evés után felejtsd el a gyümölcsöt, savtermelő! A zöldség jöhet minden étkezés mellé, vagy uzsonnaként – szóval főleg délután.

Ha komolyan fogyni akarsz, kell egy terv, amihez sok esetben az orvosi segítség, ellenőrzés nem kerülhető el, ugyanis a helytelen fogyókúra komoly bajt is okozhat a tápanyaghiány és a legyengülés miatt!

A túlsúly lelki okai:

Miért is van ennyi túlsúlyos ember a világ fejlettnek nevezett részein? Miért nem képes az ember csak annyit enni, amennyire igazán szüksége van? Jó a kérdés, és valahol tudod is a választ. Csak nem szívesen vallod be.

Azért eszel – mondod -, mert ez az egyetlen örömforrás, ami nem más embertől függ, hanem csakis tőled! Bármi gond örvénylik is körülötted -, az evés megvigasztal, ellazítja feszült idegeidet, feszült idegszálak pedig elég szép számmal rezonálnak benned és azt kívánod: csak legalább az az esti nyugodt vacsora legyen meg!

A túlsúly kérdése a népesség nagy részét érinti, szinte már kórosan, mániákusan, de valahogy mégsem sikerül komoly, fenntartható eredményt felmutatni. Felsorolni is nehéz lenne a létező fogyókúrafajtákat: szétválasztó, fehérjediéta, kalóriaszámláló, satöbbi, satöbbi. Az eredmények pedig sokszor valóban csodásak, azonban mulandóak. Mert kampányjelleggel igyekszel megszabadulni fölöslegeidtől, ami azt jelenti, hogy egy időre beleadsz apait-anyait, kínlódsz a korgó gyomroddal, mert inkább egyetlen falat sem, mint a kisebb adag… Gyúrod magad, izzadsz a konditeremben vagy a tornaedzésen, és miután egy-két hét elteltével nincs látványos eredmény, megelégeled a dolgot, és inkább az evést választod. Vagy pedig eléred a csodás súlyhatárt, de mivel oly’ keserves volt a küzdelem, nem sokáig látod értelmét, hogy a finom falatokat csak a családod számára készítsd.

Mi hiányzik az egészből? Azt mondod: a kitartás.
Nem a kitartással, hanem a döntéssel van a gond. Csak szeretnéd, hogy lefogyj, talán akarod is, ez nem kétség, de mégsem annyira, hogy döntésedet meg is cselekedd. Akarni akarsz, de sajnos a könyvek és újságok olvasása a témáról csak az illúziót tákolja össze benned. Ezzel nyugtatod magad, hogy valamit már tettél az ügy érdekében. Már tudod, mit kellene, ha elkezdenéd. Ez a feltételes mód mindig ott lebeg.

Nem vagyunk naivak: mindenki tudja, mennyivel kényelmesebb a nappali kanapéján elnyúlva nasit ropogtatni, mint a kertben izzadva kapálni, vagy az utcát kétszer végigszaladni. Már az is hatalmas lépés lenne, ha gyalog mennél lift helyett vagy egy megállóval hamarabb szállnál le a buszról és kerékpárt használnál autó helyett.

A siker kulcsa a motiváció:

Megfelelő motiváció esetén gyengébb képességekkel is eredményt lehet elérni; nem elegendő motiváció esetén a legtehetségesebb emberek is csupán kevés értéket produkálnak. Motiváció nélkül sehova nem indulhatsz! Kell lennie egy jó oknak arra, amiért vékonyabb szeretnél lenni.

Hogy tetszeni szeretnél, vagy ennél komolyabban: egészséges életet élni még unokáid mellett is, az talán mindegy – csak legyen egyetlen jó okod, ami mellett kitartasz. Nem gondolom, hogy az aktuális pasid kedvéért az eszméletvesztésig koplaltasd magad, majd miután elhagyott, észveszejtő zabálásba kezdj – fájdalomcsillapításként.

A motiváció az, ami – hosszú távon – működtet. Az a fix elképzelés, ami miatt képes vagy megtenni bármit. Ez a határozott pont többnyire akkor pottyan eléd, amint elkezd fájni valamid, amint kiüt rajtad valamilyen betegség. Előre nagyon nehéz gondolkodni, ezzel kevesen is fáradnak, inkább utólag foltozgatnak. Persze, hogy veled nem történhet semmi komoly baj! – távol tartod a gondolatát is. Ez jó, ez kell, hiszen az van, amit az agy valóságnak értékel. Azonban semmilyen istenbe vetett hit nem nélkülözheti a tudatos egészségvédelmet. Aki “hús- és cukordiétán" él, bármennyit meditál, nem marad egészséges.

Döntsd el végre, hogy lefogysz!

Amikor megtaláltad a jó okot arra, hogy lefogyj, döntsd el, hogy meg is teszed! Sok nehezítő tényezővel akad össze az ember az úton, ami megingatja. Ilyenkor kell előkapni az előző pontot, a motivációt! Nagyon könnyű a kényelem melegében meghúzódni, nem mozdulni, és csak várni, hogy forogjon tovább a világ. Ellenben kitalálni, megmozdulni, végigvinni a tervezett programot igen nehéz. Mert az ember a biztonságot keresi, és a kínok közötti fogyás, az önsanyargatás, vagy csak az édes falatok megvonása bizonytalanságot, rosszérzést szül.

Szereted kényeztetni magad, ellazulni egy tábla csoki társaságában, gyorsan bedobni a mikroba a félkészen vásárolt pizzát, vagy vasárnaponként jókat enni a többfogásos ebédből. Erre azt mondani, hogy nem kéred? Mikor egész héten gürcöltél, túlóráztál, idegbajt kaptál, kifáradtál, elmagányosodtál, akkor ez az egyetlen örömöd se legyen hétvégén?

Azt mondják, döntéseink alakítják életünket. Az idegbajos munka is saját döntésed eredménye, de általában hiábavalónak tartod végigmenni ezen a gombolyagon. Gubancos a szál – mondod -: valahol a múltban összegabalyodott a sorsfonal, ezt már nem lehet kibogozni. Ne add fel a változtatás lehetőségét! Legalább a lehetőséget ne.

Mindig lehet újat és mást, még ha kismértékűt is. Nem kell azonmód a világot kifordítani a sarkából; a változás elég, ha leheletnyi, s mindig csak ennyivel több. Sose állj meg, ne nyugodj meg abban a helyzetben, ami van! Úgy értem: a változ(tat)ás jóleső érzése vezessen, ne a görcsös akarás.

Minden időben döntened kell. Akár a jó, akár a kevésbé jó mellett, de döntened kell. Minden lépésünk egy kis döntés: az is, hova ülsz le a buszon, melyik boltban vásárolsz, és az is, bekapcsolod-e este a tévét, hogy leülj elé egy megrakott tálcával.

Aki egyszer határozottan eldönti, hogy nem eszik annyit, mint eddig, képes arra, hogy akkor hagyja abba a vacsorát, amikor még bírna enni, de most éppen ennyi elég volt. A keleti felfogás szerint mindig hagyd üresen gyomrod egynegyedét. Gondolj arra, hogy nem az evésért élünk, hanem az evés van azért, hogy életben, sőt egészségben tartson!

A döntés, persze, nem mindig helyes. Ezerféle diéta és fogyókúra közül nem biztos, hogy a legjobbat választod – ha érdemes egyáltalán a divatos hóbortoknak áldozatul esni....

Megfelelő vitaminokkal jóval könnyebb a fogyás!

A táplálékot szervezeted energiává vagy zsírrá alakítja. Vagyis, amit megeszel, azt vagy energiaforrrásként használod fel, vagy tartalékként elraktározod. A túl sok felhasználatlan tartalék a későbbiekben plusz kilóként jelentkezik.

Elsősorban a testedben zajló biokémiai reakcióktól függ, hogy a táplálékot elégeted-e vagy elraktározod. Ezeket a testi reakciókat enzimek aktiválják, melyek működését vitaminok és ásványi anyagok szabályozzák.

Így, ha szervezeted -még ha csak kis mértékben is-, de hiányt szenved valamilyen vitaminból vagy ásványi anyagból, akkor hízni fogsz, illetve nem fogsz tudni tartósan lefogyni. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb étel noha kalóriában gazdag, vitaminokban, ásványi anyagokban és enzimekben szegény. Legtöbb esetben azért eszel többet a kelleténél, mert így próbálod meg tested öntudatlan erőfeszítését kielégíteni, hogy hozzájuson a szükséges tápanyagokhoz.

Alább felsorolom neked azokat a vitaminokat, ásványi anyagokat és természetes táplálékkiegészítőket, amelyek kifejezetten a fogyás és zsírégetés gyorsításában és könnyítésében játszanak kiemelkedő szerepet:

KRÓM

  • serkenti a szénhidrát- és cukoranyagcserét, erősíti az inzulinhatást
  • szabályozza a vércukorszintet, és stabilizálja az energia-háztartást
  • sportolásnál csökkenti a testzsírt, növeli az izomtömeget és szálkásít
  • gyorsítja a fehérjék beépülését, növeli a teljesítőképességet

L-KARNITIN

  • megakadályozza a zsírok lerakódását
  • energiává alakítja a testben tárolt zsírokat =>növeli az energiaszintet
  • javítja aszervezet teljesítőképességét, csökkenti a kimerültséget
  • csökkenti a testtömegindexet (BMI), segíti a sovány izomzat kiépítését
  • megköti az anyagcsere során létrejövő savakat (L-karnitin hiánya esetén a savakat a zsírszövet elraktározza, ami nehezíti a fogyást)
  • csökkenti a szervezet tápanyagigényét (alacsony L-karnitin szintnél nő a szervezet tápanyagigénye)

LECITIN

  • fő alkotóelemei (kolin, inozitol) zsírbontó, zsírégető hatásúak
  • javítja a máj működését, csökkenti a koleszterinszintet
  • csökkenti az izületi fájdalmakat

JÓ ZSÍROK

  • nélkülük lehetetlen tartósan és egészségesen fogyni
  • a telítetlen zsírsavak javítják a zsíranyagcserét
  • lekötik a savakat, hozzájárulnak a szervezet lúgosításához
  • az Omega zsírsavak segítik a vérkeringést, növelik a teljesítményt
  • csökkentik a vérnyomást és a koleszterinszintet

C VITAMIN

  • hozzájárul az édesség utáni vágy, a szénhidrát-éhség csökkentéséhez
  • elősegíti a többi vitamin hatékonyságát, serkenti a méregtelenítést
  • az egyik legerősebb antioxidáns

 

 

 

 

 

 

Folytassunk kímélő étrendet!
Érdemes könnyebb, de laktató ételeket választani, itt is fontos a fokozatosság, mert ha napokig szörnyű éhséggel küzdünk, akkor úgysem tartható diéta, sőt az lesz a vége úgyis nagyobb falatozás lesz a vége a sok napi éhezésnek. Ha nem vagyunk vegetáriánusok semmiképpen ne hagyjuk el a húst! Csirkemell, pulyamell, tengeri halak bőséges friss zöldség vagy salátakörettel a legjobb választás. A gyümölcsevést ne vacsoraidőre tervezzük a természetes cukortartalma miatt. Lehetőleg napi 4-5-ször étkezzünk, azaz inkább kevesebbet de többször!

Mozogjunk!

Ne feledkezzünk el a mozgásról sem, heti minimum 3x1 óra sportolás ajánlott! Ha több, csak jobb, de itt se rögtön akarjunk lefutni egy maratont.

Ha pedig a számodra legmegfelelőbb diétát szeretnéd folytatni, kérd szakember segítségét étrend vagy mozgásterv összeállításban! - See more at: http://www.fittalak.hu/dieta/hogyan-kezdj-bele-egy-dietaba.html#sthash.3sUbJowJ.dpuf




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 15
Tegnapi: 6
Heti: 113
Havi: 781
Össz.: 30 507

Látogatottság növelés
Oldal: Fogyni vágyók ide!
KRISZTINAEROBIC NŐI MOZGÁS és RELAX MASSZÁZS SZOBA SZEGEDEN - © 2008 - 2017 - aerobicszeged.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: szeged duci torna - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »